Előzetes információk szerint a Pest megye fejlesztését célzó 80 milliárd forintos támogatási programkeretében újabb pályázati kiírások várhatóak, köztük kis- és középvállalkozások eszközbeszerzésére.  Kizárólag pest megyei székhelyű vállalkozások pályázhatnak, budapesti vagy más megyei székhelyű válalkozások nem. Jelentkezés előminősítésre alább!

A Pénzügyminisztérium (PM) 2018 végéig még két pályázat meghirdetését tervezi vállalkozói parkok fejlesztésére, valamint kis- és középvállalkozások eszközbeszerzésére. Az új felhívások a Pest megye célzott fejlesztését szolgáló 80 milliárd forintos támogatási program részeként jelennek meg.

Idén már pályázatot hirdettek a Pest megye területén lévő vállalatok telephelyeinek és az önkormányzatok belterületi útjainak fejlesztésére, illetve a napokban jelent meg két pályázati felhívás az önkormányzati tulajdonú helyi piacok, valamint bölcsődék létrehozásának, vagy fejlesztésének támogatására is.

Korábban, 2017 végén jelent meg a Pest megyei KKV-k eszközbeszerzését támogató pályázat, melyet a rendkívül magas számú támogatási igény miatt 2018 januárjában egy nap alatt felfüggesztettek. Ennek a felhívásnak a keretében minimum 5 millió, maximum 60 millió Ft-ot igényelhettek a vállalkozások, amelyek elsősorban gyártási, építési, raktározási, kiadói, távközlési, tudományos kutatási és fejlesztési, vagy valamilyen információ-technológiai szolgáltatói tevékenységgel rendelkeznek.

Napi pályázati információk

Keresd meg számodra a legmegfelelőbb pályázati információkat! Megtalálsz nálunk a részletes keresési szűréssel bármilyen aktuális pályázatot.

IRATKOZZ FEL MOST!

Legyél képben és használd ki a pályázatok adta támogatási lehetőséget

 

Köszönjük a regisztrációt. Meg kell erősítenie az e-mail címét!
Köszönjük, hogy minket választ! Legyen Ön a következő kedvezményezett!
Bezár
×
×
WordPress Popup
x Shield Logo
This Site Is Protected By
The Shield →
//]]>

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a az Adatvédelmi irányelveket és a sütik -Cookie szabályzatban foglaltakat.

Bezárás