Segíts a Magyar Kétfarkú Kutya Pártnak elkölteni a 2019-es párttámogatásának azt a részét, melyet nem kell az akciói miatt kirótt büntetésekre fordítania!

Rózsa Sándor II. Népi Közpénztékozló Alap (továbbiakban RÓSÁNÉKÖTÉKA) a Magyar Kétfarkú Kutya Párt 2019-es pártfinanszírozásának elköltésére kiírt pályázata.
Várjuk olyan magánszemélyek, csoportok, szervezetek jelentkezését, akiknek jó ötletük van és ennek megvalósításához pénzre van szükségük.
Tavaly a kampánypénzünk nagy részét, kb 150 millió forintot sikerült eltékozolni azokra a projektekre, amelyekre a nép pályázott.
Most ismét tudjuk finanszírozni a jó kezdeményezéseket a parlamenti választásokon elért eredményünk alapján járó állami támogatásból, bár lehetőségeink korlátozottabbak.
A jelenlegi pártfinanszírozás enyhén kiegyensúlyozatlan: a következő választásig kb. összesen kapunk annyit, mint amennyit a kampányidőszakban pár hét alatt kellett elkölteni, de nagy részét megint olyan projektekre fordítjuk, amelyek minél több ember számára használhatóak, hasznosak, viccesek, jobb lesz tőlük a környék, és szép az élet.
A megpályázható összeg nagysága leginkább passzivistáink tevékenységének jogkövetkezményeitől függ, de az év folyamán reményeink szerint kb 20-40 millió forintot olyan célok támogatására tudunk elkülöníteni, melyek az MKKP küldetésével összhangban örömöt lopnak a közéletbe.
Az MKKP programjaiban, akcióiban évek óta mindenki ingyen, önkéntesen vesz részt. Ezért elsősorban olyan ötleteket várunk, ahol anyagköltségre pályáztok és többen összefogva, önkéntes munkában vállaljátok a megvalósítást.
Az MKKP saját pályázatában önkormányzatként/művészeti akadémiaként jár el, a projektek megvalósítására Általános engedélyt ad, tehát a sikeres pályázatnak nem feltétele a hivatalos engedélyeztetés, ám a hatályos villamossági, statikai, környezetvédelmi, stb. szabályoknak meg kell felelnie és ezt bizonyítani is tudni kell.
Mivel tavaly sok jó terv a támogatni vágyott intézmény elzárkózása miatt nem tudott megvalósulni, ezért most azt kérjük, hogy bizonyosodjatok meg róla, hogy a projekt által támogatott személyek/intézmények a támogatást elfogadják-e.
Egyébként a Párt által adott engedély feljogosít mindenre, aminek az emberek örülnek, nem balesetveszélyes, nem káros az egészségre, nem bántó, nem sértő és nem okoz kárt senkinek. A nyertes pályázatok megvalósításából fakadó esetleges büntetéseket bevállaljuk. 
Ez egy olyan pályázat, amit akárki megnyerhet, ha jó ötlete és jó csapata van. Nem baj, ha még sosem pályáztál, láss hozzá, segítünk!

PÁLYÁZATOT NYÚJTHAT BE:
Mindenki. Azaz: magánszemélyek, baráti társaságok, csoportok, szervezetek, intézmények, önkormányzatok, pártok, egyházak.
A PROJEKT:
Lehet helyi, országos, vagy intergalaktikus.
A CÉL:
Szívesen támogatunk bármit, ami vicces, hasznos és szép.
Közösségépítő – Annál jobb minél többen vesznek részt az elkészítésében, megvalósításban, minél többen részesülnek az előnyeiből.
Hangulatjavító – Az emberek gondolkozását pozitív irányba befolyásolja.
Hiánypótló
Tartós, hosszabb távon is kifejti hatását – ha lehet, valamilyen tartós változást indít el.
A téma tehát bármi lehet, amit megvalósításra érdemesnek találsz. Például:
Közösségépítős
Városfelújítós
Művelődős (Támogatjuk a kultúrharcot is!)
Természetvédős
Tájékoztatós
Bármimásos

A PÁLYÁZÁS MENETE
A pályázat kétfordulós.
Első körben koncepció tervet kell leadni az ONLINE “ŰR”LAP kitöltésével, bemutatva az ötletet és a pályázót.
A pályázatokat e szempontok alapján értékeljük.
Az első körben sikeres pályázók arra szereznek jogot, hogy a második fordulóba jussanak, ahol az ötletük részletes kidolgozását kérjük.
A nyertes koncepciók felkerülnek weboldalunkra, ahol szavazni lehet rájuk. A rajongók tehát a második fordulóban többletpontokhoz juttathatják a projektet.
A nyertes pályázókkal ütemezetten kötünk szerződést.
A pártfinanszírozás havonta érkezik a számlánkra, ezért (hacsak nem konkrét időponthoz kötött a pályázat) a nyertes ötleteket pénzeink beérkezésének ütemében tudjuk finanszírozni. A finanszírozás és a megvalósítás pontos időpontját a szerződéskötéskor a pályázóval egyeztetve határozzuk meg.
A pályázaton nyertes projektek végső megvalósítási határideje 2020. március 31.
A döntések ellen fellebbezésnek helye egyáltalán nincs és valamit von maga után.

HATÁRIDŐK
2018. december 15. éjfél. Koncepciótervek beérkezési határideje
2019. január 15. Koncepciótervek elbírálása
2019. február 28. A nyertes ötletek részletes kidolgozásának határideje
2019. március 31. Kidolgozott pályázatok elbírálásának határideje
Internetes szavazás lezárása
2019. április 1.-2020. március 31. A nyertes pályázatok benyújtóival ütemezett szerződéskötés és a projektek megvalósítása.
A pályázattal kapcsolatban további információkért írj az mkkpkampanypenz@gmail.com címre.
A Rózsa Sándor II. Népi Közpénz Tékozló Alap Facebook-csoportban szintén felteheted kérdéseidet, segítünk, ha elakadtál vagy elbizonytalanodtál, vagy megosztanád jó ötleteidet!
http://ketfarkukutya.com/?p=10527

Napi pályázati információk

Keresd meg számodra a legmegfelelőbb pályázati információkat! Megtalálsz nálunk a részletes keresési szűréssel bármilyen aktuális pályázatot.

IRATKOZZ FEL MOST!

Legyél képben és használd ki a pályázatok adta támogatási lehetőséget

 

Köszönjük a regisztrációt. Meg kell erősítenie az e-mail címét!
Köszönjük, hogy minket választ! Legyen Ön a következő kedvezményezett!
Bezár
×
×
WordPress Popup
x Shield Logo
This Site Is Protected By
The Shield →
//]]>

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a az Adatvédelmi irányelveket és a sütik -Cookie szabályzatban foglaltakat.

Bezárás