Ingyen Tablet eszközök támogatása

Ingyen Tablet telefonkészülék támogatása, induló vállalkozásnak, cégeknek, vállalkozóknak, egyesületeknek, alapítványoknak, nonprofit szervezeteknek, intézményeknek, önkormányzatoknak, és magánszemélyeknek

Az eszközökhöz partnereinktől és pályázati felajánlásból jutunk hozzá. Az eszközök garanciálisak, minden esetben teszteltek, így a kedvezményezett pályázóink működőképes eszközhöz jutnak hozzá. Az egységesített pályázati adatlapon válassza ki, hogy részt vesz-e az Ingyen eszköz támogatásban.

A pályázat benyújtása:

Az elektronikus pályázati adatlap beküldésével egyidejűleg bankkártyán vagy paypal-on esetleg utalással teljesíti a pályázati díjat! Amennyiben a pályázatban valamit nagyon elrontott a pályázó, értesítjük melyre legfeljebb 5 napon belül köteles a hiánypótlásra. Az eszközök korlátozott példányszámban érhetők el, ezért jelentős indokot kérünk a támogatás odaítéléséért és eleget tesz:

  • Az elektronikus felületen való kérdésekre választ ad, azt pár mondatban kifejti
  • Beküldést megelőzően Elfogadja az adatvédelmi és Általános szerződési feltételeket
  • A megrendelő az elektronikus Támogatói okirattal tudomásul veszi a támogatás tényét
  • Az aláírt támogatói szerződés után ingyen leszállítjuk a Tablet eszközöket

Android opr.
Processzor: 4 magos

Mobilhálózati és vezeték nélküli kapcsolat

  • Wi-Fi 802.11b/g
  • Bluetooth 2.0 A2DP

Méret - súly

  • 115 mm x 191 mm x 10,6 mm
  • 313 g

Kijelző

  • 5 pontos kapacitiv érintő
  • 7" (177 ppi)
  • 1024x600 felbontás

PC Számítógépek beszerzésének támogatása

Nagy mennyiségű PC Számítógép konfigurációk beszerzésének támogatása induló vállalkozásnak, cégeknek, vállalkozóknak, egyesületeknek, alapítványoknak, nonprofit szervezeteknek, intézményeknek, önkormányzatoknak, és magánszemélyeknek

A TEES Nonprofit Kft hozzájárul bármilyen nagy értékű számítógép konfigurációk árához 30-300 ezer forint értékben. Az egységesített pályázati adatlapon válassza ki, hogy részt vesz-e az Eszköz vásárlásának támogatásban.

AZ ESZKÖZÖK ODAÍTÉLÉSE A PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓBAN LEÍRTAK SZERINT

Az eszközöket összeszerelve és tesztelve szállítjuk ki, melyre 1 év garanciát vállalunk! Ezzel a lehetőséggel most lecserélheti elavult készülékét.

Az aktuális PC konfigurációkra bárki pályázhat. Az eszközök a pályázatok meghirdetése során rendelkezésre állnak, a kedvezményezettek kihirdetésekor lesz megküldve a Vásárlási kedvezmény, melynek felhasználása után postán vagy futárral juttatjuk el a nyertes pályázónak az eszközöket

Számítógépeink korszerű DDR4-es memóriával, SSD tárhellyel vannak szerelve! 

Most összesen 18 db korszerű és Garanciális PC konfigurációt biztosítunk a pályázat keretében!

Processzor: Intel és AMD Ryzen 4 és többmagos 3+ Ghz
Rendszer memória: 8GB DDR4
Háttértár: 1TB 7200rpm
Windows 10 támogatás: Igen
Szín: Fekete, Fehér
Garancia: 1 év

A pályázat benyújtása:

Az elektronikus pályázati adatlap beküldésével egyidejűleg bankkártyán vagy paypal-on esetleg utalással teljesíti a pályázati díjat! Amennyiben a pályázatban valamit nagyon elrontott a pályázó, értesítjük melyre legfeljebb 5 napon belül köteles a hiánypótlásra. Az eszközök korlátozott példányszámban érhetők el, ezért jelentős indokot kérünk a támogatás odaítéléséért és eleget tesz:

  1. Az elektronikus felületen való kérdésekre választ ad, azt pár mondatban kifejti
  2. Beküldést megelőzően Elfogadja az adatvédelmi és Általános szerződési feltételeket
  3. A megrendelő az elektronikus Támogatói okirattal tudomásul veszi a támogatás tényét
  4. Az aláírt támogatói szerződés után megküldjük a vásárlási kedvezményt
  5. A megvásárolni kívánt számítógép konfigurációt megrendeli, majd a TEES Nonprofit Kft a támogatott részt kiegyenlíti a szolgáltatónál
  6. A beérkezett összeg után a számítógép konfigurációt összeszereljük és telepítjük, majd eljuttatjuk futárral vagy postán a kedvezményezettnek

GreenLight pályázatra jelentkezés menete

TŐLTSD LE A PÁLYÁZATI ADATLAPOT

Az adatlapban összegzést olvashatsz a jelenlegi pályázatról
Amennyiben jelentkeznél az adatlapban található linkeken elérheted a teljes kiírást!
A pályázati adatlap kitöltése átlagosan 5 percet vesz igénybe!

Bármilyen felmerülő kérdés esetén segítünk!


Ingyen Tablet készülékek és PC Számítógép konfigurációk vásárlásának támogatása

Napi pályázati információk

Keresd meg számodra a legmegfelelőbb pályázati információkat! Megtalálsz nálunk a részletes keresési szűréssel bármilyen aktuális pályázatot.

IRATKOZZ FEL MOST!

Legyél képben és használd ki a pályázatok adta támogatási lehetőséget

 

Köszönjük a regisztrációt. Meg kell erősítenie az e-mail címét!
Köszönjük, hogy minket választ! Legyen Ön a következő kedvezményezett!
Bezár
×
×
WordPress Popup
x Shield Logo
This Site Is Protected By
The Shield →
//]]>

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a az Adatvédelmi irányelveket és a sütik -Cookie szabályzatban foglaltakat.

Bezárás